"Évezredeken át a boszorkányok őrizték mindazt, amilyen egy nő valójában. Amilyennek lennie kéne. Amilyen volt valaha, amikor a nagy istennők lányai voltunk. A boszorkányok őrizték a tudást, ami megmaradt abból az időből, amikor még senki nem hitte, hogy a nőt a férfi oldalcsontjából teremtették. Amikor még a péniszt nem gondolták magasabb rendűnek a vulvánál. Amikor még nem hitte senki, hogy a nő helye a konyhában van. Az évezredek során a nők elfelejtették istennő ősüket, a Nagy ősanyát, és vele együtt a szabadságot.
Csak mi maradtunk, akik anyáról lányra adtuk tovább az emlékét.
Mi, akiket boszorkányoknak neveznek.
(...)
Ha boszorkány vagy, tudnod kell, hogy mindennek, amit a látható világban teszel, valami lenyomata, árnyéka, visszfénye megjelenik a láthatatlan világban. És mindennek, ami a láthatatlan világban történik, megvan az eredménye, a következménye a láthatóban. Minden hétköznapi tettünk része a szellemi világnak is. Minden mágia. És nincs külön fekete vagy fehér. A kettő elválaszthatatlan."
Kiss Judit Ágnes költői erejű prózája az elveszett, de nyomokban még megmutatkozó évezredes tudásról, a bűbájosságról: oldásról, kötésről, angyalcsinálásról és repülésről - avagy hogyan érdemes boszorkánykodni a 21. században. A receptek kipróbálása erősen ellenjavallt.
