Kocsis István - A táltos paripa

Réges-régen nem számított rendkívülinek, ha valaki a táltos paripáról beszélt. Az sem számított rendkívülinek, ha valaki felismerte, megszelídítette, majd megülte a táltos paripát. De még az sem, ha a táltos paripa hátán berepült a Tündér Ilona kastélyába.
Aztán egyre kevesebben ismerték fel, egyre kevesebben tudták megszelídíteni, egyre kevesebben tudták meglovagolni.
Platón korában a görögök közül már igen kevesen, de a magyarok közül Mátyás korában is elég sokan megülték a táltos paripát. Ezért mondják sokan, hogy a magyar társadalom fejlődése "megkésett"? Nem, nem ezért, mégis azt mondjuk, hogy nem véletlenül és nem jogtalanul beszélnek e megkésettségről. Nem véletlenül és nem jogtalanul, de félreértik és félremagyarázzák, mert nem tudják felfogni a magyar műveltség évezredet átvészelő archaikus, szakrális hagyományainak a nagy rejtélyeit. A legfontosabb: ha e megkésettség azt jelenti, hogy a magyar társadalom évszázadokon át "korszerűtlenül" ragaszkodott a szakrális királyság szent hagyományaihoz, akkor áldott megkésettségről beszélhetünk.