Ez a regény átfogó korrajz, a Monarchia utolsó éveinek kíméletlen őszinteségű társadalmi kórképe, a század eleji polgárság kiúttalanságának ábrázolása.
A regény legizgalmasabb hőse kétségkívül Németh erdész, tetőtől talpig a célját tévesztett, hanyatlásnak induló "intelligencia" képviselője. Nincsenek céljai, nincs magasabb rendű tennivalója, magánéletének apró-cseprő izgalmaiban őrlődik fel. "Korrekt" puritán erkölcsű, hirtelen haragú, de könnyen megjuhászodó ember, aki szinte akaratlanul adja át magát a különféle hatásoknak, idegen érdekek prédája lesz, s mikor egyszer a feleségével szemben, a sarkára tud állni, akkor is önmaga ellen cselekszik. Kodolányi a főhősnek ezt a tipikus jellegét a mellékszereplők egész sorával hangsúlyozza, barátai és kollégái, a falusi "Kaszinó" tagjai hasonlóképpen elvtelen és cselekvésképtelen emberek.
A mű legerőteljesebb megformált alakja a kis sváb cseléd, Kádi: rossz, démoni vágyaival egyedüllétével, kiszolgáltatottságával valóban a görög sorstragédiák hőstetteire emlékeztet. De hasonlóan maradandó arcélűek a többi szereplők is, a némber börtönőrként kulcsait csörgető, álszent Miskolcziné a súlytalan érzésvilágú, hazug kis "bájnövendék", Piroska, a mulatságos Szepi bácsi és a két gyerek... Igen, róluk akár tanulmányt lehetne írni. Ilyen életteljes, bátran jellemzett gyermekalakjai talán csak Móricznak, Mórának és Karinthy Frigyesnek vannak a magyar irodalomban.
Kodolányi János realizmusának fontos sajátossága az egyes jellemek erotikája, fülledt érzéki levegője is. Az erotika nem öncél, hanem a hősök jellemzésének egyik legfőbb eszköze. Hiszen Németh erdész legkönnyebben az érzékein keresztül szedhető le a lábáról, minden gondja-álma a szoknya körül forog - éppen ez a körülmény bizonyítja a gyenge jellemét -, Kádi és Piroska pedig ezt a "gyenge pontot" támadja meg saját céljai érdekében.
