Ötéves a Mikroszkóp. Hadd mondjak ezúttal is köszönetet mindazoknak, akik segítettek nekünk. Tehát a barátoknak és az ellenségeknek. Igen, nekik is. Mert az eredményekben, amelyeket az ember nagy ritkán elér, ők is benne vannak. Sokszor még jobban, mint a barátaink. Ha ők nem lennének, könnyen elernyedne az ember, közönybe fúlna az ügy. Hiszen vállalkozásainkhoz önmagunkból csak kevés erőt meríthetünk, csak a nekirugaszkodáshoz épp hogy elegendő kezdeti energiát. A folytatáshoz már ők adják az újabb és újabb ösztönzést. Köszönet tehát nekik, hogy volt kedvük és buzgalmuk bennünket újból és újból feltüzelni, indulattal töltögetni, eltunyulástól megóvni, egyensúlyban tartani.
Bízom benne, hogy még sok-sok évet harcolhatunk végig: hogy még sokáig tudunk egymásnak újat adni. Mert a halál az érdektelenséggel kezdődik. Amikor egy embernek és egy ügynek már nemcsak a barátai maradnak el, hanem az ellenségei is.
Jól tudom persze, hogy az ellenség is csak az ember, ő is elfárad, belefásul, tőle sem lehet azt kívánni, hogy örökké kitartson ellenünk. Örök ellenséget remélni éppoly reménytelen, mint örök barátot.
Öt év alatt is ez történt. Átrendeződtek a barátaink és az ellenségeink, sokan lemaradtak, mások státust változtattak. Vannak, akik sértődöttségbe vonultak. Részben, mert volt okuk megsértődni, másrészt, mert elég erősek és tehetségesek ahhoz, hogy megsértődhessenek. Magyarországon ugyanis nem akkor sértődik meg az ember, ha bántják, hanem amikor ezt már magának megengedheti.
