"Megfogadtam, hogy nem bútorozom be az emlékezet üres szobáit. Tudtam, ha hazamegyek, úgyis el kell mesélnem." Így indul az Újvidéken élő író legújabb regénye. A mesélő, a narrátor különös nevet és különös sorsot kapott: Wien Landesheimer teljes egészében az anyja kreatúrája, aki pokoli energiával egyedül neveli fiát, mindenáron osztráknak akarja tudni. Neki, az idegennek, aki kiharcolta magának az egyetlen számba jöhető apát leendő gyermekének, egy osztrák matematikust, hogy "legyártassa" az osztrák állampolgárságú fiút, a vágyott cél Wien, azaz Bécs, a város. De ő csak a "sínen túl"-ig jutott. A "sínen túliak" tudják, hogy innen nem mindig indulnak vonatok Bécsbe. Bécs egyenértékű fogalom a kultúrával, a jobb élettel, a jobb szagokkal, a szépséggel - vagyis a nem balkánival. De Bécsből az épületeken túl csak öregek, betegek, bénák és süketek jutnak nekik. Az anya ugyanis betegápolásból él, fiát mindenhová magával hurcolja, megköveteli tőle, hogy segítsen a magatehetetlen öregek, betegek körüli munkában. A "sínen túli" világban van fiúcsapat, van győzelmi mámor, barátság és gyűlölködés, vannak persze iszonytató titkok is. Szóval ez a valóság - Wien meg az álom.
