Részlet a könyvből:
A hatodik áldozatot június elején találták meg. Három
taxis és két céges sofőr után most egy limuzinkölcsönző.
A holttest egy foghíjtelken ült, a tűzfalhoz támasztva,
srégen szemben a hajdani Danuvia fegyvergyárral. A kifogástalan öltöny és a kézzel varrott bőrcipő világított az
elhanyagolt környezetben. Térdig érő gaz, a katángkóró
kék virágai, eldobált sörösdobozok.
A helyszínelők már végeztek — se ujjlenyomat, se cipőnyom; semmi —, a nyomozást vezető tiszt pedig szótlanul bólintott. Az áldozat illett a mintába. Nagy adag
nyugtatót kapott, intravénásán, aztán lenyomtak a tor-
kán egy zsilettpengét. A holttest frissen megborotválva,
mint a többi öt. Eredetileg — a rendőrség által megszerzett fényképek tanúsága szerint legalábbis - mindegyik
áldozat szakállas volt. Tiszta munka, vér sehol, kivéve
azt a keveset, ami a szájából kifolyt, miután lenyelte a
pengét.
Az öregség szaga. Levendula, púder, pézsma és citrus.
Kevés mentől. A rendőrtiszt a nagyapjára gondolt, az állványra tett zománcos lavórra egy régi ház fürdőszobájában. Ébenfa nyelű borotva. Egy halványzöld fémtubus.
„Figaró" - gondolta. „Ez volt a neve." Egyáltalán nem
