Tisztelt Olvasó!
Olyan Kalendárium ez, a 2000. évi, melynek nyitó oldaláról nemcsak az elmúló esztendőre, vagy esetleg az elmúló évszázadra, hanem egy egész évezred történéseire tekinthetünk vissza. Földrajzi hasonlattal élve olyképpen lehet körülírni ezt a távlatot, mintha valamilyen nagy hegység megmászásakor a hágóhoz érnénk, és visszapillantva láthatjuk az egész medencét, akár az egész országot, és talán fölsejlik előttünk a jövendő ködös messzesége. Hogy milyen volt ez az elmúló ezredév, tudjuk a történelemkönyvek hasábjairól, filmekből, de talán leginkább érezzük hétköznapjainkban, szellemi küzdelmeinkben. Hogy milyen óriási utat tett meg a magyarság Géza fejedelem és Szent István korától, az alig-alig elképzelhető a mai kor embere számára. Az Úr 999. esztendejében, az akkor még zömmel erdős - mocsaras kárpát-medencei Magyarországot alig néhány százezren lakták. Egy átlag falu 5-6 jurtából és földkunyhóból állhatott. A városok kezdeményeit legfeljebb a fából épített templomokról és a lakók nagyobb számáról lehetett megismerni. A nomád törzsfők családjaikkal a folyók mentén vándorolnak az évszakhoz igazodva, téli szállásról nyári szállásra, és vissza. Terjedőben volt a kereszténység, és megjelentek az első várak és határaik, a vármegyék. 30-100 km széles gyepű védte a hazát, földvárakkal, katonasággal. Ez volt tehát, csak vázlatosan, az ezer évvel ezelőtti ország. Királyok és vezetők lángelméje és kitartása, a nemzet tehetsége és szorgalma kellet ahhoz, hogy fönnmaradjon, virágozzék, és nem ritkán haló poraiból újra feltámadjon. Gyakran mondják olyanok, akiknek pesszimizmusa néha számomra megmagyarázhatatlan, hogy fásult,beletörődő nemzet vagyunk, holott egy ezredév alatt számtalan példát lehet arra találni, hogy a legnehezebb küzdelmek során is, a lesújtó kudarcokat követően is sikerült megerősödnünk és újjászerveződnünk, nekünk, magyaroknak. Az elmúló ezredév utolsó esztendejében ez az az útravaló, amelyet magunkkal vihetünk, ez az az örökség, amelyhez ragaszkodnunk szükségszerűség és kötelességünk egyben. Ez kell, hogy kitartást adjon a mindennapok küzdelmeihez, és töltsön el bennünket erővel, józan derűlátással, jövőbe vetett hittel.
Karcag, 1999. november 4-
Dr. Fazekas Sándor polgármester
