István király története mindig is szimbolikus erővel bírt: a semmiből országot építő erős kezű uralkodót vagy a szent királyt, a hit felkent bajnokát egyaránt beleláthatta alakjába az utókor. Az író István király tragédiáját látja elsősorban: a kötelesség áldozataként mutatja be István életét. A fiatal férfi apja és főként anyja akarata által vezetve, nevelve, természetes vágyait, ösztöneit legyűrve vállalja a keresztény királyságot, az erős kézzel való uralkodást. Megtagadja érzelmeit és a boldogtalan politikai házasságot választja, megtagadja családi, vérségi kötöttségeit, s a német lovagokra támaszkodik, megtagadja szelíd természetét, s könyörtelenül számol le az ellene lázadó rokonaival, régi barátaival. Az uralkodás erkölcsét kényszerül viselni, s nem léphet le a maga választotta, s maga építette útról.
Kós Károly könyve két szempontból is érdekes olvasmány. Egyrészt - viszonylag - hűségesen végigkíséri Isván uralkodásának főbb állomásait, kerek élettörténetet írt. Másrészt viszont Kós prózája magába olvasztja a székely népballadák stílusvilágát, a magyar irodalomban páratlan módon, sűrített, szaggatott mondatokban, képszerűen idézi fel a pogányságból a kereszténységbe átlépő Magyarország érdekességét, forrongó hangulatát.
