A világ száz klasszikus nagy rockegyüttesének leghitelesebb magyar nyelvű ismertetője.
Előszó: (részlet)
Kedves Olvasó! Engedd meg, hogy tegezzelek! Hiszen úgy gondolom, hogy velünk egyidős vagy: negyven-egynéhány éves, vagy talán tizenvalahány. Igen. Neked írtuk e könyvet, azért, hogy lásd milyen volt apáid és anyáid igazi zenéje. Igaz ugyan, hogy már sok írás szólt e címszó alatt a rockzenéről. A Beatlest a Ken Doddal, a Stonest, a Dusty Sprinsfielddel, a Hendrixet vagy a Creamet a Des O'Connorral már nagyon sokan ro(c)konították egy kategóriába. Jóllehet a Hendrixnek vagy a Tastenek sokkal több köze volt Woodstockhoz, a HIPPY-hez, az Isle Of Wighthoz, mint bájolgó-vigyorgó kortársaikhoz. Ebben a légkörben a 70-es évek közepére a Boney M és a Neoton, Judith és Rezső, Fenyő úr és a Hungária a rock címszó alatt könnyedén limbózhatott. A 80-as évek közepére ez az irányzat olyan fogalomban csúcsosodott ki, mint a lakodalmas rock. Már a szókapcsolat is csodálatos! Mint ahogy a gazdasági, társadalmi erkölcs és a közoktatás is korcsosult, úgy silányult el a rocknak nevezett műfaj itthon. Talán gond se lett volna, ha nem rockzenetörténetnek nevezik e tudorok műveiket, de nem – ők ugyanúgy elemezték az ABBA-t, mint a Hendrixet és Hobót, vagy éppen az Ergót.
