""Nagy porció energia szükséges ahhoz, hogy egy kis Kohn valamire vigye, hogy valami legyen belőle. Hiába volt az örök vigasztálas, hogy az olmützi érseket is Kohnnak hívták, habár C-vel Cohn-nak; a Kohnok, pláne a kis Kohnok tudták és érezhették és szenvedhették a nevüknek a súlyát. Semmi esetre sem volt azonban jó, ha a kis Kohnnak még a neve mellett görbe krumpliorra is volt, lelógó csúnya ajkai és elálló fülei voltak, otromba szája, szétszórott fogai, tisztátlan bőre, tömzsi rossz termete, ha egy úgynevezett „szép" gyerek volt, „ein schönes Kind", ahogy otthon a családi szeretet szemüvegén át az ilyen szerencsétlent végül mégis szépnek látták. Csoda-e, ha a kis Kohnban kora ifjúságától kezdve forrt és gőzölgőtt a vágy, szinte kiugrani a maga bőréből, fellázadni a sorsa, a neve, a külseje és a környezete és az egész nyomorult egzisztenciája ellen. Már a falusi iskolában kezdődik a harc, már a hittanórán, amelyen ő egyedül nem vesz részt, és szégyenkezve, megbántva vagy az utcára kerül vagy a sakterhoz megy, hogy különállóságát, sorsának különösségét már gyermekkorának első idejében végigszenvedje. Már az elemi iskolában kezdődhetett az a belső forrongás, amely mint örökös mormolás a nagy lávakitörés előtt duzzasztotta azt a beteges ambíciót, amelynek a végcélja az volt, igazán nem más, nem több, de sajnos nem is kevesebb, mint az, hogy „ő majd meg fogja mutatni"." "