„A csikorgás megerősödött, s egy hirtelen támadt széllökés arcába vágta az egyik függönyszárnyat.
Mire sikerült megszabadulnia a függönytől, az ajtóban már állt valaki. Középtermetű, zömök jelenség, furcsa, idejétmúlt fehér ruhában, vállig érő szőke hajjal. Éppen úgy volt öltözve, mint régi képeken a várúrnők: magas, feszes gallérja szinte teljesen eltakarta az arcát, csak szalmaszerű haja világított még a sötétségbe hajló félhomályban is.
Gary megdermedt, és torkán akadt a hang. A túlvilági alak égő szemét az övébe fúrta, és szinte úszni látszott a levegőben. A kutyák tombolva vonítottak a faluban, és Garyben megerősödött az érzés, hogy a jelenségnek nincs se lába, se arca.
Gary az arca elé kapta a kezét, és szinte könyörögve felkiáltott:
– Lady Crawford… én…
Lady Crawford kísértete néhány méternyire megállt előtte és kinyújtotta a kezét…”
