Kedves Barátaink!
Mire az Országépítő Füzetek sorozatának utolsó füzete a kezetekbe kerül - 2004 Nagyhetében - éppen két esztendeje lesz annak a tavasznak, amikor nagyot fordult Magyarország sorsa. A lerázottnak hitt múlt újra belenyúlt a jelenbe, újra a Nap elé kúsztak már-már feledésbe merült, keservesen ismerős árnyak.
2002 tavaszán valamit elvesztettünk és valamire rátaláltunk.
Elvesztettük a külső-kormányzati lehetőségeit annak a négyéves folyamatnak, amelyben a magyar nemzet szellemi ereje ismét megizmosodhatott, a munka, a kezdeményezés értő támaszra találva újra önbizalommal alkothatott. Váratlan, sokunk számára érthetetlen és ennél fogva duplán fájdalmas volt a vesztés, a lélek először szinte félbénán vergődött bennünk, a miértek és a hogyan továbbok kérdésözönében. Meg kellett tapasztalnunk a reményvesztés letargiáját, hogy aztán legyen mit lerázni magunkról azzal a túl jól ismert magyar mozdulattal, ahogy nemzeti sorscsapásaink után rendre magunkhoz tértünk újra, változatos történelmünk utolsó ötszáz esztendejében.
