Az 1942-ben megjelent Ég és Föld Márai tudatosan befelé forduló, sztoikus időszakának termése. Marcus Aurelius tanácsát megfogadva „kulcsra zárja szívét”, és csak az írásnak él. A kötet talán legélőbb része az öregedésről szól. A negyven és ötven év közti ember nem olyan csípős és türelmetlen többé, megóvni szeretne, megmenteni. A jelennek él, mert nincs más boldogság, csak a valóság megismerése, elviselése és megértése. Krúdy Gyuláról írja az önmagát is jellemző sorokat: Krúdy nem „avatott be” senkit a világ titkaiba. Fütyült az olvasóra, a világra. Ezzel a tiszta szándékkal ide lehet jutni végül, egy földszintes házba, Óbudára. Ez minden, amit elérhetünk. Ez a valóság. És ez Márai.
