A második világháború éveiben belső emigrációban élő Márai 1942 nyarán írt, s azonnal hatalmas - pro és kontra - visszhangot kiváltó Röpirata a háborús pusztítás okait kutatja, a nyugati keresztény műveltség és létezési forma megmaradásának esélyeit latolgatja, azt, hogy beteljesedik-e Spengler jóslata, s bekövetkezik-e a nyugati kultúra alkonyát követően a bukás. Az Európa s benne hazája sorsa iránt érzett aggodalmas, ám ugyanakkor a kultúra egyetemes erejébe vetett hite s a magyarságnak a Duna-medencében megadatott szerepe arra ösztönzi az írót, hogy a "minőség igényének" és a "keresztény műveltség hagyományának" szellemében megfogalmazza saját nemzetnevelési koncepcióját.
Több mint fél évszázad elteltével bebizonyosodott, hogy Márai a mi korunk égető problémáira is felel.
Az Európa elrablása a háború utáni első külföldi útjának töprengéseit fogalmazza meg. A francia Svájc látszólag érintetlen kávéházainak, szalonjainak mélyén is ott az égető kérdés, amely az Olaszországban látott kiállítás egyik műalkotásának és ennek a kötetnek is a címe.
Európát elrabolták, lehet, hogy örökre, lehet, már soha nem találkoznak össze nemzetei.
