Marczali Henrik - Az ellenreformáció kora

SPANYOLOESZÁG II. FÜLÖP KORÁBAN.
A nemzet jelleme.

A renaissance és a reformatió az emberi szellem felszabadulásának, az örökölt tekintélyek megtámadásának kora. A felszabadulás nagyot alkotott, de egyúttal nemcsak romboláshoz, hanem az erők szétforgácsolásához is vezetett. Vele szemben állást kellett foglalnia mindannak, mi Európában a tekintély cultusához ragaszkodott. Az egyház terén e munkát a pápaság végezte, a trienti zsinat által újjá szervezett egyház élén, a jezsuita rend támogatásával. Világi téren Spanyolország volt úgy vallásos, mint állami téren a conservativ irány leghatalmasabb támasza. A kor fő és irányadó jellemvonása az, hogy ez a két hatalom, bár néha apró féltékenykedésekben még nyilvánul a pápaság és császárság középkori ellentéte, a közös ellenséggel szemben párhuzamosan egyetértően működik az egyházi- és politikai élet minden terén.
Azok az okok, melyek Spanyolországot V. Károly korában a katholikus reform hazájává, a katholikus ügy zászlóvivőjévé tették, még sokáig megtartották erejöket, hatásukat. Hosszú, százados küzdelmeknek voltak eredményei és még hosszú századokra reáütötték bélyegöket. A nemzet nekik köszöné világtörténeti szerepét, nagyságát, egyéniségét, jellemét. A nemzet léte, büszkesége, hivatása egybefolyt a római hit szolgálatával. Az a rajongó vallásosság, mely Loyola keblét eltöltötte, megvolt az egész népben, kicsinyben, nagyban egyaránt. Az olyan elmékben, melyek hő képzeletben egyaránt érezték a mennyország üdvét és a pokol kínjait, nem maradt helye a kétkedésnek vagy a közömbösségnek. A férfiak mint papok, térítők vagy vitézek szolgálták az egyházat, de a nőkre is áthatott az a lelkesedés, az a vallásos felmagasztaltság, mely a mint magában csuda, úgy szülőanyja a legcsudásabb tetteknek...