Maupassant - Elbeszélések II. 1882-1884

A gyűjtemény második kötetében az író 1882 és 1884 között írt közel száz elbeszélése olvasható. Maupassant igazi műfaja a rövid lélegzetű, feszes cselekményű tárcanovella. A kor igényének megfelelően az epikai kerethelyzet még sok helyütt őrzi a történetmondást hitelesítő fiktív eszközöket. Maupassant novelláinak legismertebb témaköre a szerelem, a nemek közötti kapcsolatok világa roppant sokszínűen jelenik meg: tragikusan groteszk, ironikus beállításban, morbiditással színezve, szkepszissel fűszerezve. Képmutatás és számító józanság, erkölcs és önző érdek ütközik össze ezekben a történetekben. A nyers érdek, a pénz és vagyonszerzés motiválja sokszor a szenvedélyt, játszik bele házassági komédiákba, férjek felszarvazásának históriájába (Ékszerek; Luneau-né esete). A századvég nagy témája a perdita-motivika is sokarcú – nemcsak vidám históriákra nyílik alkalom, amikor eszes utcalányok járnak túl úri szeretőjük eszén, megjelennek a téma tragikus vonásai is (Szemfényvesztés; Egy lány odisszeiája). A kötet átlagából is kiemelkedő színvonalat képvisel néhány, a francia-porosz háború idején játszódó elbeszélés: a megszállók elleni gyűlölet szenvedélyét is pontosan, rezzenetlen hitelességgel ábrázolja az író. Többféle változatban formálja meg azoknak az idős parasztoknak az alakját, akiknek gyűlölete nem elvont hazaszeretetből fakad – elpusztult gyerekeik életéért állnak mértéktelen bosszút a porosz katonákon (Az öreg Milon; Ordas anyó). Normandiai paraszttörténetek, életképek (Júdás apó; Amartin-lány), a párizsi hivatalnoktársadalom ironikus portréi (Az esernyő; A pártfogó), hátborzongató események leírásai (Szörnyszülöttek anyja; A gyermek) alkotnak még tematikus köröket ennek az írói periódusnak a termésében.