Sorozatunk legújabb kötetének történetei Thaiföldről, Kambodzsából, Laoszból és a hajdani Burmából származnak. Délkelet-Ázsia ezen országaiban a buddhizmus az uralkodó vallás, ezen belül a hagyományos, szigorú felfogású hinájána irányzat a legelterjedtebb. A térség többi országában a megengedőbb mahájána ágat gyakorolják, persze számtalan helyi változatban. Ebben a világban az emberek mindennapjait, gondolatait és cselekedeteit átjárja a buddhista gondolkodás. Maróczy Magda válogatásának tehát a buddhista mitológia mintegy „közös nevezője". A történetek egyik legfontosabb eleme a reinkarnáció, azaz a lélekvándorlás; a mitológiai szereplőknek és a halandóknak is számot kell vetniük azzal, hogy haláluk után érdemeik szerint születnek újjá. Így lehet a szépséges királynőből következő életében ganaj túró bogár, mert elmulasztotta kötelességét. Délkelet-Ázsia regéiben és eredetmondáiban sok új, ismeretlen motívum bontakozik ki: mesés magyarázatot nyer például a lopás vagy a kókuszdió eredete. A Távol-Kelet messzi világa színes történetein keresztül közelíti meg az olvasót.