Az egyiptomi Szinuhe, a római Minutus Manilianus szenátor és Marcus Mezentius proconsul, a világjáró Mikael Karvajalka után most az etruszk Lars Turms mondja el utazásokban és izgalmas kalandokban bővelkedő életét. Vezetésével időszámításunk előtt az V. században szemtanúi lehetünk a ladéi görög-perzsa tengeri csatának, majd bejárjuk az Égei-tenger fontosabb szigeteit, a korabeli Szicília városait, az utolsó királyától megszabadult Rómát és az etruszk városállamokat. Bepillantunk a görögök és a föníciaiak, a szikánok és az elümiaiak, a rómaiak és az etruszkok mindennapi életébe, hagyományaiba és hitvilágába. Izgalmas, drámai és mulatságos történetek közepette tirannusokkal és hadvezérekkel, kalózokkal és kalmárokkal, bölcselőkkel és művészekkel, papokkal és jósnőkkel ismerkedünk meg. Távoli kor alig ismert vagy merőben ismeretlen világa tárul elénk minden apró részletével, történelmi hitelességgel, s az örök emberi erényekkel és gyarlóságokkal. Változatos kulisszák között pereg a cselekmény váratlan fordulatokkal, lenyűgöző áradatban.
Lars Turms ugyanolyan gyarló ember, mint Mika Waltari többi regényének főhősei. A történelem viszontagságai elszakították családjától, szülőföldjétől, még saját származását sem ismeri. A végzettel dacolva keresi önmagát, és belső kényszertől hajtva bejárja a korabeli ismert világ nagy részét. Erüx templomában megismeri Arszinoé-Istafrát, Aphrodité elbűvölő papnőjét, aki döntő befolyást gyakorol életének további alakulására, míg végül elíziumi élvezetek és hádészi gyötrelmek után megtalálja önmagát és szülőföldjét.
Történelmi személyek és csaták, ősi mítoszok és legendák elevenednek meg a szemünk előtt azon a kanyargós mezsgyén, ami a valóság és a képzelet, az ébrenlét és az álom, a világtörténelem és a babonák határán kígyózik Milétosztól Clusium városáig, a villámsújtott epheszoszi tölgyfától az etruszk királysírokig, Dionüsziosz, a ravasz jónai kalózkapitány, Dorieusz, a spártai Héraklész-ivadék, Mikon, a Kósz-sziget tudós orvosa, Tanakil, az örökifjú föníciai özvegyasszony, Xenodotosz, a perzsa nagykirály szolgálatába állt a felvilágosult görög, Hanna, a romlatlan szikul rabszolgalány, Lars Arnth, az ifjú etruszk arisztokrata gazdagítja Mika Waltari ezerarcú panoptikumát.
Lars Turms nem bukik el, mint egyiptomi vagy római elődei, hanem a mélypontról is képes felemelkedni, vakon, majd egyre tudatosabban bízva önmagában. Nem éri be az átlagember osztályrészével, hanem a lehető legaprólékosabban meg akarja ismerni önmagát. Hosszú és nehéz iskolát jár végig, fenékig merít az élvezetekből és a megpróbáltatásokból, míg végül képes felülemelkedni minden emberi önzésen és kishitűségen, boldogítani tudja megtalált szülővárosát, és maga is kiegyensúlyozottan, elégedetten készül az istenek lakomájára, a halálra, hogy száz vagy ezer év múlva, új emberalakba születve, ismét fellelhesse egykori önmagát.
Ez a regény tulajdonképpen az etruszk lukumó legenda monumentális, korhű és ugyanakkor a mai emberhez szóló lebilincselő feldolgozása. Ha a mítoszok ködében botorkáló egyik-másik hősében esetleg magunkra ismerünk, ez sem a véletlen műve, hiszen koroktól és világrészektől függetlenül örökérvényű az a következtetés is, amit Lars Turms viszontagságaiból és tépelődéseiből levonhatunk: az embert csak önismeretén alapuló önbizalma és hite emelheti a magasba, a halhatatlanok közé.
