Részlet a könyvből:
Leszámítva néhány olyan anyakönyvi adatot, mint amilyen a születésem helye és ideje, apám-anyám neve, mindig is azt éreztem személyem legfontosabb meghatározójának, hogy Vasas-drukker vagyok. Hamarabb lettem a piros-kék színek rajongója, mint óvodás vagy iskolai tanuló. Hogy kezdődött? Rendhagyó módon. Régen egy-egy klubhoz való kötődést az határozott meg, hogy valakit gyerekkorában az apja melyik pályára vitte ki először meccsre, aztán ahhoz tartozott, amíg egyáltalán érdekelte a foci. Nekem a Vasas kezdettől fogva sokkal többet jelentett, egyetlen fénysugárnak számított az 1940-es évek elejének kilátástalanul sötét magyar világában. Nem véletlenül alakult így. Családunk egy kőbányai nyomortelep egyetlen szobájában tengődött. Rokonaink sorsának változásai nyomán hol hatan, de volt, hogy tízen húzódtunk meg a szűkös helyen, gyakran ketten-hárman is szorongtunk az asztal egy-egy sarkánál. Nappal még kiültünk a ház elé vagy átmentünk a szomszédokhoz, de éjszaka alig fértünk el a padlóra vetett vackunkon - mint mondani szokás, csak vezényszóra tudtunk az egyik oldalunkról a másikra fordulni.
