"1952-ben kerültem be a Színház és Filmművészeti Főiskolára - nem színésznek jelentkeztem, volt otthon tükör, hanem dramaturgnak. Már az első nap bementem a könyvtárba, hátha itt megtalálom azokat a könyveket, melyeket a kiszuperált villamoson hiába kerestem.
Egy színésznövendék állt előttem a sorban.
- Elvtársnő - mondja a könyvtárosnőnek -, megvan maguknak az "Egymillió pici Krisztus"?
- Egymillió pici Krisztus?! Ki írta?
- Lenin. Úgy hallottam, nagyon érdekes.
Eltartott vagy negyedórát, amíg rájöttek, hogy a jövendő nagy jellemszínésze az Empiriokriticizmus-ra gondol, hóna alá fogta a vaskos kötetet, és elégedetten távozott."
A 8888-as Italboltban a montreáli közvetítéseket hallgatták egy zsebrádión, mikor az esélyes úszók sorra kiestek az előfutamokból, mindenki fel volt háborodva, csak H. Kovács legyintett lekicsinylően.
- Nem kell olyan nagyigényűnek lenni, kedves uraim, inkább örüljünk, hogy a fiúk nem fulladtak bele a vízbe. Itt egy nagy úszó volt: Istók az FTC-ből, a többiek: futottak még: Kacor király, Rizibizi.
- Istók? Még nem hallottunk ilyen nevű úszóról.
- Pedig néhány évvel ezelőtt még sokat beszéltek róla, főleg, amikor olyan hirtelen eltűnt.
- Miért tűnt el?
H. Kovács széttárta a karjait:
- Ez megint egy szigorúan titkos, úgynevezett dupla nullás államtitok, nem kockáztathatom a személyes biztonságomat azzal, hogy közlöm magukkal.
- Akkor mit csináljunk?
H. Kovács közelebb hajolt a kíváncsiakhoz, és száját félig eltakarva suttogta:
- Próbáljanak talán leitatni, hátha akkor könnyebben beszélek. Rendeljenek, mondjuk, egy tömbházmestert.
- Az mi?
- Három régi házmester egyben: kilenc deci bor, hat deci szóda.
