A századfordulós magyar történettudomány kiváló képviselője volt Nagy Géza, akinek szkítákról szóló vékony könyve ma is antikváriumok keresett darabja. Az 1909-ben megjelent akadémiai székfoglaló értekezés szorosan kiegészíti a szerző korábbi tanulmányát, mely A szkithák nemzetisége címmel jelent meg 1895-ben. Nagy Géza munkája ahhoz a korabeli vitához szól hozzá, mely a szkíták iráni, avagy turáni, más szóval belső-ázsiai eredete körül zajlott. A szerző utóbbi mellett érvel az ókori források alapos nyelvészeti, kultúrtörténeti kritikája, néprajzi, vallás-, gazdaság- és társadalomtörténeti összehasonlító elemzések segítségével, természetesen érintve a magyar őstörténettel való kapcsolódásokat (pl. a szkíták lehetséges finnugor-szláv keverék etnikai összetételét).
