Némäti Kálmán - Hun örökségünk, szkíta dicsőségünk

Némäti Kálmán őstörténeti hagyatéka

A bölcsész végzettségű kutató görög, török, kínai, egyiptomi, héber, német és latin írásokból keresi a választ a magyar nép eredetére. Számtalan meglepő választ talál a kérdéseire, bizonyítva, hogy az ősi magyar nép mekkora hatással volt az egész addig ismert világ történelmének alakulására.

„Az a nemzettőke, amely a volt osztrák-magyar birodalom népfajai fölé emeli a Magyart: államtörténelmi nagykorúságunkkal nem versenyezhet egy népfaj sem. A magyar nemzetnek nemcsak Európára, hanem Ázsiára meg Afrikára szóló Hun történelmi öröksége forog szóban: nemzeti ügy, mely minden Magyart érdekel.

A Hun nép eredetének és pogánykori történetének világhíre – úgy Európában, mint Ázsiában meg Afrikában is – lelki szemeim előtt hasonlít a Nap fényéhez, mellyel a zsidó keresztény és mohamedán népek csillagainak együttes fényözöne sem versenyezhet.

Eredetüket a gót hagyomány szerint csodálatos természetfölötti módon Maga nevű varázslónőknek démoni szellemekkel való ölelkezése hozta létre. Nemzeti krónikásaink Nimród hagyományának megfelelően Egyiptomban az óriás-szfinx, mint a magia prófétája nemcsak ókori hieroglif nyelven, hanem a körüllakók arab élőnyelvén mai napig is Hun nevet visel. Kínában a legelső uralkodó család a Hiungnu = Hunok őse volt.

A szabirokkal együtt délre szakadt onugur azaz nagyugor nép a VI. század derekán még drága prémekkel való kereskedésről volt nevezetes, amely azt jelenti, hogy az Ural aljában lakó rokonokkal állandóan fenntartotta az összeköttetést. Etelközben a szomszéd szláv népek meg ugor, a többi nyugati népek pedig a régi onugur, helyesebben Un-ugor változata gyanánt ungár formában ismerték meg. Őseink tehát a mai hazát ungár néven foglalták el.

Ismeretesek Közép-Ázsiában és Indiában a Kusán-, Hara-Huna-, Chionita-, Kidarita- meg Eftalita-Hunok; Perzsiában a Parthus-Hunok; Szarmatiában a Kimeri-, Akaczir-, Kuturgur-, Hunugur- meg Szavir-Hunok; Pannoniában Attilának Scytha- meg Massageta-Hunjai, azonkivül Bajánnak Avar-Hunjai…”