Németh Lászlóné, Dr. Lakatos Istvánné, Németh Ágnes szerk. - Németh László élete képekben

Azt, hogy az én egész munkásságom egy mű s az egyes munkák annak csak egy fejezetei: egyre többen látják. Azt is helyesen állapították meg, hogy műfajaim csak egy egyetemes kifejezőkészség különféle irányú megnyilatkozásai s nem a műfajok, hanem az egész mű felől kell megközelíteni őket. Osztályozni én legföllebb úgy tudnám munkáimat, hogy melyikben léptem a legnagyobbat, vagy melyikben adtam, kínáltam föl az embereknek a legtöbbet. Nos a regényben a Gyász volt az első nagy lépés, tanulmányban, gondolkodásban a Tanu. Utána a vásárhelyi ugrás volt a legjelentősebb; ezt persze nem lehet egy műfajba belegyömöszölni; szétoszlik regényre (Iszony, Égető Eszter), drámára (Széchenyi) s pedagógiára. Ha a társadalmi haszna felől nézem őket, megint a Tanu adta a legtöbbet: egy nemzedéket szoktatott rá a magasabb igényű olvasásra. Utána azok a műveim következnek, amelyek arra próbálták az embereket megtanítani, hogy foglalkozásuk kényszerét, életük csapásait mint alakíthatják át játékká, laboratóriummá. A közvéleménnyel ellentétben, én ezek közül a hipertóniáról írott leveleim becsülöm a legtöbbre. Az újabbak közül tán az olyanokat, mint a Vallásos nevelésről, amelyek életem központi ügyét, mint életreceptet próbálták továbbadni. A tökéletesség – a Gyász, az Iszony, a Sámson érdeme csak harmadsorban következnék. Az ő tökéletességüknél büszkébb vagyok egy-egy olyan írásomra, mint a Szárszói beszéd, amelyben a perc nagysága, a figyelmeztetés komolysága és kockázata tulajdon erkölcsi szintem fölé emelt."