Nigel jussa

Történelmi témájú, vagyis a messzi múltba (I. Jakab korába) viszi az olvasót, de mégsem oly túlságosan messzire, hogy az író elveszítse a lába alól a talajt – a jól ismert skót valóságot. Jakab király talán a legjobban megrajzolt történelmi alak Scott életművében ; ezúttal ugyanis a tudós históriai anyaggyűjtés mellé intuitív megértés is társult: a kicsinyes, hiú, zsugori és komikus, de a maga fura skót módján mégis bölcs és jólelkű uralkodót a szerző hazulról és belülről ismerte. Szerencsésnek mondhatjuk azt is, ahogyan a cselekmény megfordítja az ismert scotti mesemodellt: ezúttal nem az angol fiatalember látogat Skóciába, hanem az atyai jussát kereső ifjú skót nemes jár kalandos felfedező utat a régi Londonban. Az ő ámuló szemében tükrözve láthatjuk aztán mi is a XVII. század eleji metropolist, az inasok, mesterek, udvaroncok, költők, zsebmetszők mozgalmas, tarka bábelét. A regényből friss pezsgéssel árad a késő reneszánsz kor levegője. A kép nem szenvedett romlást, hamisítást a restaurálás során ; amit már csak az is bizonyít, hogy urak és polgárok együtt, egy csoportban szerepelnek rajta. És itt kapjuk meg a társadalmi „mondanivalót”, a változó idők tanulságát. Scott nosztalgikus gyönyörűséggel vonultatja fel az ősi arisztokrácia alakjait, de liberális józansága arra készteti, hogy közben ironikus gyanakvással szemlélje a bemutatott „magasabb szférákat”. A nemesúr semmire se megy a derék polgárok segítsége nélkül, az aranyműves hamarabb bejut a király elé, mint a lord, a skót hűbérbirtok sorsát a City kereskedői és kézművesei intézik – ezt a súlypont-eltolódást szentesíti végül a józan kompromisszum jegyében lezárt „romantikus” szerelem: Nigel Olifaunt, Glenvarloch lordja Margaret Ramsayt, egy becsületes londoni órásmester leányát vezeti oltár elé.