„A halál szép, egyetlen valóságos cél, amiért ember, állat él” – hangzik el a Havasok könyvében. Könnyen belátható – nem széplelkeknek való világ ez. Sőt, embernek is alig. Nyirő József novelláiban a halál a havasi életnek olyan folytonosan jelenlévő valósága, mely alól a havasi élőlények egyike sem vonhatja ki magát. Medvék, farkasok, hiúzok, madarak élik a székely havason egyhangúnak nehezen mondható ösztönéletüket, egymásnak és a zord időjárás szeszélyeinek kiszolgáltatva, mégis harmóniában. Ha ez nem így van, annak csak egy oka lehet: az, hogy megjelent közöttük az ember: „Ember van az erdőben. Tudja minden, mert megfertőzött mindent.”
De nincs mit tenni, együtt kell élni (vagy halni) vele. S furamód, az állattörténetek is akkor a legszebbek, ha hőseik emberi tulajdonságokkal bírnak, emberi eszményekért harcolnak és ember módjára buknak el. Az eltiport kölykeiért élete árán is bosszút álló anyafarkas, vagy beteg bocsáért az erdőtűzbe rohanó anyamedve az önfeláldozásra is képes szülői szeretet megrázó példái. A haldokló farkasnak az elmúlás küszöbén megfogalmazott dilemmája pedig – „Mindössze ennyi az élet. Ezért bizony nem érdemes élni. Mégis szép volt!...” – emberibb már nem is lehetne…
A székely havas izgalmas, drámai pillanatokban bővelkedő mindennapjait megörökítő kötet világirodalmi mércével mérve sem marad el Jack London vagy Kipling hasonló művei mögött. Megfigyeléseinek pontossága, fantáziájának eredetisége, gondolatainak férfiassága és kiemelkedő elbeszélő tehetsége – íme, azok az erények, amelyek Nyirő e művében is jól kimutathatók.
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
