Részlet a kötetből: "A többszázados papnevelde kapuja bezárult mögöttünk. Sűrű vasráccsal elzárt homályos ablakaiból, méteres falaiból kiáradó rekedt, kripta-lélegzetétől összerázkódottam és féltem a folyosó-hajlásban széttáruló hatalmas Krisztus-feszülettől, melynek csontfehér lábaira halvány fényt vetett az öröklámpa. Kis négyszögű udvarán az emeletig felnyúló szürke, terméskőből kinagyolt, csuhás Kapisztrán-szobor meredezett. Fölötte pedig a híres Batthyaneum-könyvtár és "Csillagda" takarta el az áldott napot. Történelem-nyirok csepegett minden kődarabjából. Dohos-poros könyvek tízezrei aludták benne örök álmukat és félig megdőlt. pókhálós, rég kimult teleszkópok álmodtak a csillagokról, melyeket többé sohasem fognak ők sem látni. Olyan volt az egész épület, mint egy holttest, melyről lesorvadt a napfény, soha fel nem melegedik, homlokáról le nem szárad a halálverejték és egyetlen hang el nem hagyja ajkát a világ végezetéig. Igazi pap-kaszárnya, ijesztő imádság-raktár, ahol a faszentek még ma is a szájukból mosdanak. Kopott, rozoga keretekben a vászonról félig már eltünt szentképek és a kereszt alatt görnyedő Krisztusok szenvedtek a falak mentén, a megrekedt tömjénszagban."
