Magyar Álom
Ötvenhat évvel ezelőtt, 1956. október 23-án néhány napra budapestre látogatott a világtörténelem. 1956. október 23-án a magyarok elfelejtettek félni. Üvölthetett a rádióban a torztekintetű kommunista hiéna, Gerő Ernő; megpróbálhatták a rádióépület ablakaiból fejünk fölé lőtt sortüzekkel hazazavarni a lelkesen tüntető embereket; behívhatták Moszkva bolsevik lakájai a maguktól is elszántan megtorlásra, leszámolásra készen budapest felé csörtető szovjet tankcsordát; nevezhették ellenforradalmár fasiszta csürhének az együtt éneklő, egyet akaró – Vesszen Gerő! Ruszkik haza! –, együtt mozduló sok ezer magyar embert; hirdethettek statáriumot a megszálló szovjet csapatok és magyar keretlegényeik ellen fegyvert fogó munkások és diákok megrettentésére – Magyarország azon az estén és a következő napokban megtanult hinni a feltámadásban.
Budapestre szegeződött azokban a napokban a világ tekintete: ránk figyelt a század. Néhányan már akkor megsejtették a három és fél évtized késéssel megérkezett jövőt: a világfaló bolsevik szörny a magyar főváros utcáin, Dávid és góliát küzdelmekor hosszan tartó, sokáig üszkösödő, halálos sebet kapott.
Történelmünk tíz boldog napja: felszabadultan mosolygott az egész ország. Aztán 1956. november 4-én hajnalban a magyar fővárosra és az országra visszazúduló szovjet tankhadosztályok vérbe fojtották szabadságharcunkat, a magyar kommunisták meggyilkolták a nemzet forradalmát.
De a lyukas zászló, amelyből október 23-án a bem téren bicskával kivágták a Magyarországot a szovjet birodalom gyarmatává címkézőalázó vörös csillagos, búzakalászos régi címert –, a lyukas zászló boldog-szomorú emléke sokmillió magyar lelkében évtizedekig őrizte az álmot: lesz még egyszer ünnep a világon, lesz még egyszer boldog, szabad, demokratikus Magyarország!
Költők, írók, művészek, politikusok, becsületes emberek versekben, emlékbeszédekben, elbeszélésekben, zeneművekben, festményeken siratták a vérbefojtott magyar szabadságharcot, a meggyilkolt forradalmat. itthon rejtjelezve vagy titokban, a nagyvilágban – Európában, Afrikában, Ázsiában, Ausztráliában, Amerikában – hangosan jajongva, könnyezve, átkozódva!
1956-os forradalmunk és szabadságharcunk ötvenhat éve mind a mai napig, szerte a világban a gondolkodó és becsületes emberek számára figyelmeztető mementó: világ népei rettegjetek a világfaló bolsevik szörnytől. És vigyázzatok: a hétfejű sárkánynak mind a hét fejét le kell vágni, ha a világ, ha mi emberek boldogan, szabadon akarunk élni! És soha, senki ne felejtse el a francia író, Albert Camus 1957. október 23-án a föld minden becsületes emberéhez intézett szavait: "A magára maradt európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat!"
És véssük örökre emlékezetünkbe Márai Sándor 1967-ben papírra vetett jövőlátomását: "A kommunizmus megbukott, mindenféle értelemben. de a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki nem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt."
Magyar ünnep: Október 23. emlékezzünk a halottakra, a hősökre, a "pesti srácok"-ra, mindazokra, akik az utcai harcokban áldozták életüket hazájukért; emlékezzünk a megtorlás éveiben börtönben raboskodókra, s a kisfogház udvarán meggyilkoltakra; emlékezzünk a túlélőkre, akik évtizedeken át szívükben, lelkükben őrizték a szabadság álmát, a szabadulás reményét, a feltámadás hitét.
És olvassuk az írók, költők, politikusok, becsületes tollforgatók írásait – verset, novellát, ünnepi beszédet, emlékezést, szemtanú-vallomást –, akik ötvenhat éve újra és újra emlékezetünkbe idézik mindazt, ami megtörtént azon az álmokkal átszőtt napsugaras-véres őszön. Ma már tudjuk: a hétfejű sárkánynak nem elegendő egy fejét levágni, ha örökre meg akarunk szabadulni a világfaló bolsevik szörnytől.
Profán szentírás e könyv, amelyet kezében tart az olvasó: kortársak forradalmat glóriázó, szabadságáhítattal átszőtt és túlélők, később születettek feltámadásra, sírba tételre, a forradalom mámorára büszkén- boldogan, a szabadságharc eltiprására keserű fájdalommal emlékező írásaikból összeállított antológia.
Élőkre, halottakra, magyar múltra, jövőre, jelenre emlékeztető szöveggyűjtemény. emlékeztető: soha ne felejtsük el a múltat, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeit, hőseit, halottait...
Pilinszky János-írta zsoltár: "múltunk a mi legfőbb reményünk". erkölcsi tőkénk: volt egy történelmi pillanat, amikor Magyarország elfelejtett félni. Szívünkben őrizzük, tetteinkben védjük- óvjuk e csodálatos pillanat emlékét!
Merjünk hinni a magyar feltámadásban!