A Mystery Gang 1998-ban alakult klasszikus gitár-dob-basszus felállású power trio, mely időről időre markáns megjelenéssel van jelen a nemzetközi véráramban. Az ’50-es évek legizgalmasabb fekete és fehér zenei világából táplálkozva mára kialakult egyedi, műfajt teremtő garage-jungle-rockabilly stílusuk, melyből sugárzik az urbánus nagyvárosi életérzés.
A kezdeti egy-két évben olyan példaképek bemutatásával kezdték, mint Carl Perkins, Johnny Cash vagy Buddy Holly, majd a saját dalok felé fordultak. Műsoraik Egri Péter énekes-gitáros szövegeire és dalaira épülnek.
Egy Japánban kiadott kislemez után Hot'n Wild Rockabilly Cuts című első albumuk 2001-ben jelent meg, ezt követte 2003-ban a Dig That Rock!, majd 2006-ban a saját szerzeményeket tartalmazó Jungle Fever. Mindhárom album külföldi kiadó gondozásában jelent meg. 2010-ben Live and Wild címmel koncertlemezt adtak ki. Hitelesen hozzák a kor manírjait, stílusuk színes, a rockabilly és a rock and roll mellé bejött a garage és a modern nagyváros lüktetését hozó jungle hatás is. Sikerrel szerepeltek többek között Londonban, New Yorkban, Milánóban és Párizsban is.
Könnyűzenei munkásságuk mellett filmzenéket is írtak az amerikai Townies és a Till Attila által rendezett Pánik című filmekhez. A zenekar filmszerepet kapott Goda Krisztina Csak szex és más semmi című vígjátékában. Az énekes-gitáros Egri Péter pedig Brenner szerepét alakítja Fonyó Gergely Made in Hungária című filmjében.
Túl 1500 nemzetközi koncerten Amerikától egész Európán át, valamint reklám- és filmzenéken: első magyar nyelvű lemezükkel, a Megőrülök érteddel egy elsöprő és meghatározó anyaggal rukkoltak elő!
Egri Péter - ének, gitár
Paszinger Zoltán "Singer" - nagybőgő, basszusgitár
Tamási László - dob
közreműködik:
Zana Zoltán "Ganxsta Döglégy Zolee" - rap