„A mítoszt nem szabad közelről nézni… a mítosz se nem igaz, se nem hazugság. Aki a kicentizett valóság felől közelít, nyomban pofára esik… … kell az újabb meg újabb bizonyíték, hogy az ember nem egy racionális kis güzü, aki fölkel, fölöltözik, kimegy, melózik és párzik. Majd meghal, és berakják koporsóstól a földbe… A hős eligazodik a világban. Tudja ki hal, ki penge. Ki az, aki csak úszik az árral és olyan mindegy neki, hogy ezernyolcszáznegyvennyolcat vagy ezerkilencszáznyolcvanhatot írnak… A körülmények betápláltak valamit a fejébe, s ha beszél akkor is csak tátog, bambán meredve maga elé… Bezzeg a pengék akik belehasítanak a dolgok közepébe… csontig hatolnak, metszenek… ők megmutatják mi van a kor bőre alatt… … ma már nem divat arról beszélni, hogy „alulról jöttem”, de mégiscsak jöttünk onnan páran. Rajzottunk a viaszosvászon mellől, tele vágyakkal, illúziókkal… … vajon nem kollektív kényszerképzet volt az egész, amikor a nagy manipulátorok nadrágok, gitárok és hajviseletek felé terelték az ifjúság örök dühét?… S néhányan túlságosan nagy hévvel kapták be a legyet… … S valaki a mosdóban, alig láthatóan, csupa kisbetűvel kiírta: amíg a föld kerek, mindig lesznek rockerek… de azt mondja meg inkább valaki: – Penge vagy hal volt ERBÉ kapitány?”
