"...egyrészt botrányosan modern, másrészt pedig teljesen épeszű könyv, tehát van eleje, van vége, persze közepe is, a mondatok is normálisak, nagybetűvel kezdődnek, írásjel van a végükön. Nem is egy mondatból áll az egész regény, mint, mondjuk, másutt. Mindez talán arra figyelmeztet, hogy modernségen ezeknél a dolgoknál sokkal fontosabbat kell érteni. Mondjuk, egy gondolkodásmódnak vagy még inkább egy létezésnek a radikalizmusát. Hogy erre a radikalizmusra hív föl az Ottlik-könyv a sajátjával. És még azt is mondja ez a regény, vagy nem is a regény, hanem egyáltalán Ottlik létezése, hogy ez olyan mesterség, melyet nem elég tudni, szeretni, ismerni meg csinálni, nem elég radikálisnak lenni, okosnak és szakszerűnek: hanem még tisztességesnek is kell lenni. Mert lehet, hogy az élet olyan, hogy alkukat kell kötni benne, de ezeket az alkukat is méltósággal kell kötni. És ha nem lehet méltósággal alkut kötni, akkor nem szabad alkut kötni! Azt mondja, hogy van, amit lehet, és van, amit nem lehet. És hogy szívesen gondol az ember úhy Ottlikra, mint afféle biztosítékra, hogy nagy baj nem történhetik. Mintha ő volnak az a derék indián, aki szavatol a lady biztonságáért. Ami persze nem igaz, ezzel csupán biztatgatjuk magunkat. Mert egy szál Ottlik ugyan mit szavatol? Nyilván az égadta világon semmit sem. Bármi megtörténhetik, azt tudhatjuk máshonnan is. Mégis fontos tudni, hogy Ottlik van."
