Pais István - A filozófia története

Az ókori Keleten több helyütt már nagyon régen fejlett civilizációk jöttek létre. Ezek világlátását azonban még majdnem teljességgel a természetfölöttibe vetett hit uralta. S ha bennük itt-ott (pl. Kínában és Indiában) felbukkantak is a racionalizmus csírái, azokat szinte mindjárt a maga hatalma alá gyűrte a vallás.
Az antik görögöknél viszont, akik időbelileg csak jóval a fejlett kultúrájú keleti népek után léptek a történelem színpadára, megszületett a realitás vallástól független szemlélete: a filozófia. Ez az új típusú látásmód - a bölcselet - ugyanazokra a fontos világnézeti kérdésekre igyekszik feleletet adni, mint a vallási-mindennapi tudat, amelyből kiemelkedett. Ám egészen más módon. Nem fogadja ugyanis el szülőanyja szóláskényszerén, dogmatizmuson alapuló hiedelmeit, hanem kétellyel illeti azokat, és a tényekre támaszkodó logikus gondolkodással törekszik meglelni az igazságot.
Pais István most megjelent munkája. "A filozófia története" a bölcseletnek erről, a valóság hű tükrözéséért körülbelül két és fél évezreden át folytatott tevékenységéről szól, amely radikálisan járult hozzá a modern világszemlélet kialakulásához. Filozófiatörténész szerzője (aki korábban az "Ember és vallás", "A görög filozófia", a "Bibliai érdekességek, történetek, aforizmák" c. könyveket és az "Antik bölcsek, gondolatok, aforizmák c. gyűjteményt publikálta) arra vállalkozott, hogy a hellén kezdetektől a klasszikus német filozófia végéig ad benne összefoglalást a gondolkodás múltjáról.
Könyve "Bevezetés"-ében áttekinti a bölcselet alapvető kérdéseit, irányzatait, a filozófiának a valláshoz, a művészetekhez és a szaktudományokhoz való viszonyát, továbbá a bölcselet történetének különféle sajátosságait. Ezt követően aztán, mivel a filozófia nem a görög mítoszok istennőjéhez, Pallasz Athénéhez hasonlóan, nem egyik pillanatról a másikra, hanem csak korábbi hosszú szellemi fejlődés eredményeként született meg, a konkrét gondolkodástörténeti vizsgálódást ama férfiak (Homérosz, Hésziodosz, "a hét bölcs" és az ún. gnómaköltők) analízisét kezdi el, akik a filozófia létrejöttét a maguk munkásságával eszmeileg "előkészítették". Majd Thalésztől, "a filozófia atyjá"-tól Feuerbachig elemzi a bölcselet múltjának minden fontos egyéniségét és irányzatát.
Kötetében személyes arculattal lépnek elénk a varázslatos görög bölcselők. Ezek a férfiak nem csupán életre hívták a filozófiát, hanem egyúttal fölvetették a kozmosszal, az emberrel, a társadalommal és a megismeréssel kapcsolatos lényegi kérdéseket is. És az utóbbiakat annyira helyesen válaszolták meg, hogy a 21. századi ember is csak őszinte bámulattal tekinthet rájuk. Főként ha arra gondol, hogy hasonló szintű kérdésfölvetésekkel és válaszokkal legközelebb csak a 17-18. században találkozunk ismét.
Pais István könyvéből elénk tárul az észt a hitnek alárendelő egyházatyák (pl. Ágoston) eszmevilága. Megismerhetjük belőle azt a jelentős hatást, amelyet a középkori arab filozófia gyakorolt az európai szellemi élet fejlődésére. Ezt követően ama középkori keresztény skolasztikáról olvashatunk benne, amelynek Aquinói Tamás a főalakja, s amely az értelmet a hit, a filozófiát a teológia eszközének tartja. Majd pedig a reneszánsz időszakáról, amely a gondolkodás újjászületését hozza magával, és amely az olasz természetfilozófusok - Bruno, Galilei és mások - munkásságának köszönhetően szinte teljesen kiszabadítja a bölcseletet a skolasztika béklyóiból.
Végül a legnevesebb újkori gondolkodókkal találkozhatunk "A filozófia története"-nek lapjain. Többek közt az induktív módszert kimunkáló és a különféle téveszmék ellen hadakozó F. Baconnel: az újkori racionalizmus atyjának tekinthető Descartes-tal: az emberiesítő világszemléletet sokoldalúan bíráló s egyúttal a modern vallás és bibliaértelmezést megteremtő Spinozával: a francia felvilágosodás deistáival és materialistáival, valamint a klasszikus német filozófia oly jeles képviselőivel, mint a kriticista Kant, a dialektikus idealista Hegel, a következetesen ateista Feuerbach, és természetesen, még jóegynéhány más újkori bölcselővel is.
Pais István bemutatja az olvasónak, hogy a felvilágosult gondolkodásért munkálkodó filozófusok "veszélyes" tevékenységet folytattak, mert gyakran üldözték őket. Anaxagoraszt, valamint a szofista Protagoraszt és Diagoraszt pl. Athénban perbe fogták és elítélték a retrográd politikai erők. Ugyanebben a városban a nemes jellemű Szókratészt pedig a demokraták ítéltették halálra és végeztették ki. Brúnót máglyán égettette el elevenen az inkvizíció. Spinózát, a szabadgondolkodás elkötelezett hívét, az erkölcsileg nagyszerű jellemet pedig barbár átokkal taszította ki a maga soraiból az amszterdami zsidó hitközség.
"A filozófia története"-nek szerzője nem eszmetörténetet írt, hanem a filozófusokat mint koruk konkrét társadalmi, tudományos és egyéb tényezői által meghatározott egyéniségeket ábrázolja. A bölcselők nézeteit pedig nem csupán ismerteti, hanem egyúttal értelmezi is, mert ezáltal segíteni kívánja olvasóját a tájékozódásban. És közben óvakodik attól, hogy a kötetét lapozgatóra ráerőszakolja a saját véleményét. Könyvének külön érdeme, hogy benne a múlt bölcselőit nem valami elvont materialista vagy idealista álláspontról, hanem a maguk idejében, a filozófia történeti mozgásában játszott tényleges szerepük alapján értékeli.
Pais István könyvét jól hasznosíthatják mindazok, akik a bölcselet múltja és elméleti kérdései iránt érdeklődnek. Az általános műveltségüket gyarapítani óhajtók sok ismeretet szerezhetnek belőle. Az egyetemeken és a főiskolákon a filozófiatörténet oktatására használhatják. S mivel szerzője közérthetően, érdeklődést keltve és érdeklődést kielégítve mutatja be a bölcselet múltját, ez a most megjelent munka a több évtizede vajúdó középiskolai filozófiaoktatás számára is megoldási lehetőséget kínál.