Pawel Jasienica egy nálunk jóformán teljesen ismeretlen műfaj, a népszerű történelmi esszé mestere. A lengyel történelem egy-egy korszakáról írott vaskos könyveit tízezrek olvassák élvezettel s a nemzeti önismeret és öntudat szempontjából felmérhetetlen haszonnal - és még többen szeretnének hozzájutni újra meg újra kiadott, ám mindig pillanatok alatt szétkapkodott köteteihez.
Ez a könyve tájainkon merész vállalkozás - úgy is járt, ahogy tájainkon a merész vállalkozások járni szoktak. Több mint tíz évig hevert kéziratban: csak jóval a szerző halála (1970) után, a nyolcvanas évek elején közölte folytatásokban a krakkói Zycie Literackie. Az akkoriban nem túlságosan olvasott irodalmi hetilap iránt ettől ugrásszerűen megnőtt a kereslet. Nem is csoda, hiszen a Franciaország észak-nyugati vidékeit kétszáz évvel ezelőtt porig romboló polgárháborúról elmélkedve éppen arról beszél, ami nemzedékről nemzedékre ismétlődő traumatikus történelmi élménye Kelet-Közép-Európa népeinek: erőszak és ideológia egymást igazoló összekapcsolódásáról a forradalom eltorzulásából kialakuló totális államban. Jasienica számára a francia forradalom nem ürügyül szolgál mindehhez. Valóban a jakobinus diktatúra, pontosabban a papság polgári alkotmányának megalkotásával kezdődő radikalizálódási folyamat volt a "történelmi prototípusa" annak az öncélú forradalmiságnak, amely utópisztikus-ideologikus eszmék bűvöletében saját tényleges vívmányait is felszámolja, s végül egy maroknyi vezető csoport cinikus és elkeseredett hatalmi küzdelmébe torkollik.
