A népi eredetű név, melyet egy ritmikus erejű régi szólás mentett meg az elkallódástól, Petőfit is, Aranyt is alakteremtésre ösztönözte. A homályba veszett alaknak, a nevében foglalt jelzőn kívül, egyetlen vonását sem mentette meg a hagyomány.
A vonásoknak ez a hiánya a függetlenebb képzeletű Petőfinek is, a hitel-kereső lelkiismerettel teremtő Aranynak is teljes szabadságot adott az alkotásban.
A maga-teremtette alakot egyik sem állította be a hűvösebb ábrázolású teljes epika távlata. Petőfi érzékenyebb alanyisága éppen olyan könnyen megtalálta a népi névvel kifejezett alak és az egész történet megalkotásában a maga egyéniségének tolmácsolását, mint a sokkal tárgyiasabb Arany, aki töredéknek maradt költeményében - legérezhetőbben a második énekben - a «bolond»-ot a maga sorsának és érzéseinek hordozójává avatta.
