A szerző a kevéssé ismert ókori filozófusnak (Kr.u. 203-269) szenteli e kötetét, amely saját bevallása szerint több kiadást is megért, s e folyamat eredményeképpen az ő Plótinosz-képe is változáson ment át. Miközben feltárja előttünk Plótinosz belső zarándokútját és lelki arcképét, kiderül, hogy milyen nagy távolság választja el a modern vagy posztmodern kor emberét e különös gondolkodótól. Tanítványa, Porphüriosz a mesteréről írt életrajzát különös mondattal kezdi:Plótinosz, a filozófus, aki a kortársunk volt, olyan embernek tűnt, aki szégyellte, hogy teste van.. bár Plótinosz szemében az érzékelhető valóság alacsonyabb rendű, mégis arra ösztönöz bennünket, hogy elfogadjuk az emberi tapasztalat minden dimenzióját. Életműve misztikus hívás, mely szellemi jótéteményként hat az olvasóra.
