Ez a lexikon arra vállalkozik, hogy magyar nyelven először átfogó bevezetést nyújtson abba a fogalmi rendszerbe, amely a Buddha tanítóbeszédeit magában foglaló páli kánonban és a hozzá fűzött kommentárokban található. Mindez nem helyettesítheti a meditáció során tapasztalható saját élményeket, csupán megkönnyítheti azok értelmezését.
A könyvet haszonnal forgathatja a Buddha tanításait követő éppúgy, mint a tudományos szemléletet képviselő vallástörténész, filozófiatörténész, pszichológus, indológus, vagy az általános műveltségét bővíteni kívánó érdeklődő.
A lexikon eredeti forrásokból gyűjtött 1300 címszava betekintést enged a legalapvetőbb kanonikus és posztkanonikus szövegekbe, a meditáció végzésére vonatkozó hagyományos útmutatásokba, a gyakorlási módok, az erkölcsi magatartások különböző formáiba, az alapvető üdvtani fogalmakba, a kozmológiai rendszer leírásaiba, a pszichológiai, a filozófiai, a hermeneutikai, a nyelvfilozófiai, valamint az ismeretelméleti és logikai szakszavak világába, illetve a megszerezhető tudások és bölcsességek típusaiba.
A buddhizmussal még csak most ismerkedő számára a lexikon használatánál kiindulópont lehet, ha elsőként három címszót keres meg, a Buddhát (Buddha), a Tant (dhamma) és a Gyülekezetet (sangha). Az e címszavaknál található keresztutalások nyomdokán azután tetszőleges irányba tovább lehet haladni a fogalmak megismerésében. Hasonlóképpen kiindulópontnak lehet venni a Tan három főbb elemét, az erkölcsöt (sila), a meditációt (samadhi) és a bölcsességet (panna) is. Az egyes témakörök alapján tájékozódó olvasót segítheti a lexikon szövege előtt közölt Témamutató, a Magyar-páli mutató, valamint a Függelékben megadott különböző táblázatok sora, és az Irodalomjegyzék. A lexikonban kalandozás további útjait azután már az olvasó saját érdeklődési iránya szabhatja meg.