Egy egészen különleges trió készítette el azt a klasszikus Radics
Béla által szerzett, vagy gyakran játszott szerzeményeket
tartalmazó koncertfelvételt, mely a budakalászi Kós Károly
Művelődési Ház színháztermében készült 2019. május 24-én.
A Radics Akusztik trió három olyan karakteres zenészből áll,
akik közül senkinek sem kell már semmit bizonyítani, és
mindhárman tisztelettel adózva Béla örökségének, egy igazi
örömzenélés felvételét készítették el. A gitárnál Felkai Miklós,
akinek nevéhez köthető a legendás gitárpárbaj, a Lux együttes
és még megannyi más formáció, az éneket és a másik gitárt
Anda Bálint, a Tűzkerék xT frontembere, a fuvolát pedig Török
Ádám szólaltatja meg.
A Napfényes éjszaka egy olyan este lenyomata, amit még a
legvaskalaposabb Radics rajongók is elismeréssel nyugtáznak
majd. Különlegessége, hogy ilyen hangszereléssel talán még
sosem szólaltak meg ezek a legendás dalok, emellett pedig az
előadás minden bizonyossággal rabul ejti a hallgatót.
Radics Akusztik:
Anda Bálint (Tűzkerék xT) – ének, vokál, gitár
Felkai Miklós (Felkai Jam) – gitár, vokál
Török Ádám (Mini) – fuvola, vokál, ütősök