– Közeledünk már a tött-helyéhün! – Bátorkodik Mátyás az oldalán haladozó törvényes férfiúval. De az csak rakja. Később mégis odapillant a fürgén lépkedő atyafira. Gyanakodólag vonja össze a homlokát.
– Mi a ragya ütött kendhöz, hallja? Vagy jobban birja most már?
– Csak no. Lehetősebb. – Válaszol az ember. Ám a szeme Ragyogó felé vág. Sógor bajsza felmozdul az ábrázata közepéig. Majd ugyanúgy vissza. A csendőr figyelme megakad rajta. Rávillan, nyomban a batyura siklik tekintete. Pőtyögősen fest biz az! Hol jobbra, hol balra. Egy-egy zökkenőnél megpöndörödik maga körött. Csak megáll a csendőr.
– Fölékelték azt a zsákot kentek! Ihol ni…! Repedés is van rajta!
István arca visszavált komolykásra.
– Demár – azt mondja – ugy lőhet, mögrepedt az! Mert olyan a zsákféle, hogy reped.
A kakastollas tovább okvetlenkedik.
– Elhullajtották kentök a dohányt!
– Hullattuk…? – Ütődik meg Ragyogó. – Dejszen nem köll azt hullatni. Hullik magátul is. Ollyan hullós portéka az, az Isten akárhová tögye! (részlet a kötet Szépasszony szekéren c. novellájából)
