Regény

„Alakjait nem írói fantázia teremtette, és cselekményét nem írói lelemény bonyolította” – mondja a szerző a Regényről. Nikó János hírlapíró és Ács Mária színművésznő megrázó szerelmi regényét a történelem írta. A XX. század első évtizedében egész életükre egymásba szeretnek. Neki gyürkőznek, hogy megalapozzák közös, tevékeny, boldog jövőjüket. Szilárdnak vélik a talajt, amelyre építenek: a békét a világ legtermészetesebb állapotának tartják. Sejtelmük sincs azokról a vulkanikus erőkről, melyek az ezoterikus mélységekben előkészítik a sorozatos földrengéseket: háborúkat, forradalmakat. Esküvőre készülődnek éppen, amikor az első világháború beleavatkozik életükbe. Később romantikus körülmények között megesküsznek ugyan, gyermekük is születik, de az áhított együttélésre alig-alig kerül sor. Országhatárok és börtönök válaszfalai merednek közéjük, kapocsként csak az olthatatlan sóvárgás és a levélváltás marad meg számukra.
Féltő gond, ezer szerencse oltalmazza levelezésüket – mely politikai veszedelmek, légitámadások és Budapest ostroma közepette is fennmarad –, hogy hírül adja az utókornak: mit jelentett e történelmi korban élni, szeretni, gyermeket nevelni. És ezek a levelek bepillantást engednek nemcsak két ember legbensőbb magánéletébe, hanem a kor politikai eseményeinek hátterébe; színészek, írók, újságírók világába is. E hitelességével meggyőző, melegségével szívig ható dokumentumanyag alkotja a könyv gerincét.
Péchy Blanka már nagysikerű Jászai-könyveiben – és azóta írt műveiben – megmutatta, milyen jól ért a rendelkezésére álló adatanyag fegyelmezett szerkesztéséhez és mértéktartó kommentálásához. Az építés egysége, a levelek közvetlen, őszinte melegsége, a kor atmoszféráját felidéző apró intim részletek teszik mindvégig megrázóan szép, érdekes és élvezetes olvasmánnyá a Regényt.