„A főhadnagy tagja volt az egyik utolsó ludovikás évfolyamnak, és mint ilyen, nem volt hozzászokva az efféle hangnemhez. Meglepettségében úgy felhúzta mindkét szemöldökét, hogy az arisztokratikus külsőt biztosító monoklija leesett. Még hogy vele egy ilyen alantas félkatona így beszéljen! Az első meglepetést követően legott elöntötte a pulykaméreg.
– Mégis ki az öhdög maga? Hendfokozata? Csapatteste?
Laci elfojtott egy mosolyt, mivel nem hallott még raccsoló beszédet, és illedelmesen felelt:
– Zalaváry László pártszolgálatos vagyok a Fegyveres Nemzetszolgálattól. Ezekhez a derék honvédekhez a véletlenek hosszú során csapódtam a testvéreimmel, és együtt vettük fel a harcot az ellenséggel szemben. Kommandós akcióra is vállalkoztunk, minek következtében sikerült ezt az orosz foglyot ejtenünk. A társai elestek a tűzharcban, bár egyikük sebesülten került a kezünkbe, és út közben hunyt el. Ezek a bűnözők pedig régóta halásznak a zavarosban, rontván ezzel Pártunk és Mozgalmunk jó hírét, továbbá gyengítik a városi védelem erőit."