Az Elhagytál, Helios a néhány évvel ezelőtt megjelent Égi jel ikerpárja: mindkét történelmi regényben a főhős és a kereszténység egymáshoz való viszonya a kulcsprobléma. Az Égi jel cselekményének középpontjában az időzített "csoda" lélektani hatására fölényesen csatát nyerő, erőszakos és kegyetlen Constantinus áll, kinek nevéhez az "e jelben győzni fogsz" legendája fűződik, az Elhagytál, Helios főhőse pedig a Constantinus halála után negyedszázaddal hatalomra kerülő filozófus császár, Flavius Claudius Julianus, akinek tragédiáját filozófiai elveivel és újplatonista miszticizmusával egyfogantatású uralkodói tervei és szándékai okozták. Julianus izgalmasan ellentmondásos képletű egyénisége az ókori történelemnek: a műveltség, a gyakorlati érzék, az emberség, és az egyszerűségre való törekvés sajátos módon párosul benne a vallásos fanatizmussal, az elfogultságokkal, az életellenes merevséggel és a korproblémák iránt érzett érzéketlenséggel. Míg Constantinus a kereszténység hőse lett, mert nem szállt szembe a kor szellemével és a történelmi szükségszerűség által meghatározott törekvésekkel, Julianus a Helios-kultusz kései főpapjaként, újplatonista rajongóként bukott el, mert - anakronisztikus módon - a görög világ isteneit akarta föltámasztani, pedig a kor, melyben uralkodott, az új vallási és szellemi irányzatoknak kedvezett. A regény főhősét a régi istenek szerelme feltartóztathatatlanul a tragikus örvénybe szédítette.
