Amerikai zsidó orvos sokéves kutatásainak-interjúinak eredményét adja közre ebben a nem mindennapi munkában. A legelső dolog, ami feltűnik: a szerző objektivitása. Akkor, amikor egy Einstein nemcsak a háborús bűnösök megbüntetését követelte, hanem az egész német nép megbüntetését, akkor az orvos szinte szenvtelenül idézi egyik tábororvos önigazolását, amit pedig nem a szerzőnek, hanem áldozatának mondott: „Orvos vagyok. Gyógyítani akarok. Az emberi élet iránti tiszteletem miatt eltávolítanám a vakbelet, ha begyullad. Az emberiség testében pedig a zsidóság ez a begyulladt vakbél.” A náci orvosok orvostudományi eszközeinek, módszereinek, eljárásainak bemutatását az adott téma történetének vázolásával kezdi, tudtul adva, hogy a német orvosok előtt a sterilizációt, az eutanáziót stb. mikor, hol, hogyan, kik és mire használták. Leírja, mi volt annak az oka, hogy a náci Németországban az orvosok minden értelmiségi csoportnál sokkal inkább kiszolgálták a hatalmat, itt még az orvostörténészekre is kitér, hogyan adtak a zsidókkal szembeni eljárásoknak történeti igazolást (Mózes idejében a faji tisztaságot a zsidók úgy őrizték meg, hogy elkerülték a más népekkel kötött házasságot, most ennek a jognak a betartására kell őket kényszeríteni). De az orvosok és más szaktudósok tudományos (és nem propaganda) lapokban, folyóiratokban azzal érveltek, hogy a német orvostudománynak csatlakoznia kell a nagy nemzeti gyógyítási misszióhoz. A szerző azután így fejezi be az egész eszmefuttatást: „A zsidó orvosok voltak annak a megelőlegezett képei, amivé majd maguk a náci orvosok lettek később: a gyógyítók gyilkosokká váltak.” Ha tudni akarja a t. Olvasó, hogy mi volt Auschwitzban a kreatív improvizáció, az equilibrium, az ökológia, vagy miért volt a minden borzalmat átélt szenvedők körében is félelmetes az ún. Blocksperre, vagy kik voltak (igazán!) a kápók, a zonderkommandósok vagy a muzulmennerek, el kell olvasnia
