Részlet a könyvből: „Lassan és kínkeservesen tért vissza az öntudata. Mintha az idők végtelenségén vergődne keresztül. Álmodott. Az álom vastag rétegein át kapaszkodott fölfelé a dolgok képzeletbeli ősállapotából. Az ősiszapból kiráncigált egy állábat, és ez az álláb ő maga volt. Amőbává alakult, de ebben is ő lakozott; aztán hallá vált, de az is az ő lényét hordozta; majd minden majomtól különböző majommá lett. És végre emberré teljesedett. De miféle emberré? Mintha ködön át látná arc nélküli önmagát, egyik kezében görcsösen markol egy sugárvetőt, a lába előtt hulla hever. Hát ilyen emberré.”
