Zola nagy regényciklusai közül kétségkívül a Rougon-Macquart sorozat a leghíresebb, a legértékesebb. Ennek a húszkötetes ciklusnak, amely 1871-től 1893-ig íródott, a szerző szándéka szerint voltaképpen az lett volna a hivatása, hogy Zola biológiai – átörökléstani – elméletét illusztrálja. A kisszerű terv kereteit azonban szerencsére – mint már annyiszor – szétfeszített a zolai művészi igény és tehetség: a Rougon-Macquart sorozatból a második császárság társadalmának hatalmas körképe lett.
A Rougonék szerencséje ennek a sorozatnak az első darabja, ebben a kötetben szerzi meg a Rougon család azt a társadalmi pozíciót és vagyont, amely a „dinasztia” alapja lesz. A III. Napóleon államcsínyét megelőző nyugtalan, magasztos és szennyes kor ez: a haldokló köztársaság védelmére felkelt tömeg hősi története, nemesek, papok kétarcú mesterkedéseinek, a feltörekvő, pénzsóvár, rangkórságos kispolgárok kicsinyes cselszövényeinek, Miette és Silvére áhítatos, lobogó, szűzi szerelmének története ez a könyv…
