A magyar festőművészet történetének talán számszerűen is az egyik legnagyobb életműve született meg Mednyánszky László (1852-1919) közel fél évszázados alkotói tevékenysége során. A csak festményeit is több ezres nagyságú oeuvre a folytonos vándorlással töltött művészélet során Ausztriában, Szlovákiában, Franciaországban és Olaszországban szóródott szét. Munkáinknak idehaza is csak töredékes része került közgyűjteménybe, s az itthon maradtak – akárcsak a felsorolt országokban levők tetemes hányada – a mai napig lappang. Mednyánszky élete egyetlen önálló tárlatának – az 1897-es párizsi kiállításnak anyagából csak néhány mű azonosítható, fennmaradó részét pedig csak körvonalaiban is rekonstruálni igen nehéz feladat. Az életmű bonyolult vonulatának megrajzolásában még az sem segít nehéz feladat. Az életmű bonyolult vonulatának megrajzolásában még az sem segít különösebben sokat, hogy a festő rendszeresen szerepelt a Műcsarnok kiállításain és egyéb kollektív tárlatokon. Az oeuvre fennmaradását tekintve szerencsés fordulatot hozott Mednyánszky Wolfner Józseffel 1898-ban kötött, majd 1903-ban a Singer és Wolfner kiadóra átruházott képátvételi szerződése. A cég által eladott képek lelőhelye nyilvántartásuk révén többnyire felkutatható lett. A művész halála utáni, a szerződéssel kapcsolatos sajtóbotrány és pereskedés nyomán lefoglalt bécsi és pesti műtermi anyag, illetve a kiadónak végkielégítésül jutott festmények útja is követhető, sőt ezekből került ki a Magyar Nemzeti Galéria Mednyánszky-gyűjteményének jelentős része is.
