Szinte a semmiből tűnt elő, ha nem mozdul, aligha vettem volna észre. A fiatal énekes rigó persze nem tudta ezt, és amikor meglátott, odébb ugrált. Fején még néhány pihetoll hintázott, talán éppen ma reggel hagyta el a fészket. Nyomban utána egy másikat is megláttam az út túlsó oldalán. Az avarban ültek, hiszen repülni ilyenkor még nem vagy csak alig tudnak, csillogó szemükkel kíváncsian, de azért láthatóan félve néztek felém. Emberekkel kapcsolatos rossz élményeik még biztosan nincsenek, de a tőlünk való félelem sajnos már rögzült a génjeikben. Milyen szép is volna, ha most az ujjamra ültethetném ezt a még rövidke farkú, pettyes mellű fiókát, és kövér gilisztákat kereshetnék neki az avarban! Az állatok azonban sajnos menekülnek, ha embert látnak. A paradicsomi tiltott gyümölcs magas, láthatatlan, de áthághatatlan falat emelt közénk. Nagy kár, örök kár, hogy ez így van.
