A Jászság sajátos történelmi táj a nagy magyar Alföldön. Olyan terület, amelynek és népességének a környező területektől és népességüktől eltérő voltát mindig számon tartották. A Jászság, mint kiváltságokat élvező egykori közigazgatási egység a Magyarország területére betelepedett jászok szállásterületét ölelte fel.
Gyárfás Istvánnak a jászkunok történetéről írott monográfiája megjelenése óta a jászok történetének, etnográfiájának a kutatása mindig jelen volt a tudományban és bő félévszázaddal később olyan máig nagybecsű összefoglalást eredményezett, mint Fodor Ferenc: A Jászság életrajza címmel 1942-ben kiadott munkája.
A hatvanas évektől a Jászság kutatása újabb lendületet vett. Szabó László számos tanulmányában, kandidátusi disszertációjában és a Jászságról készült néprajzi monográfiájában foglalta össze mindazt, amit a terület és lakói kultúrájáról, történeti néprajzáról a tudomány jelenlegi állása alapján megfogalmazható. A Jász Múzeum jubileumi évkönyvei és sorozatai a területre vonatkozóan sok új, eddig feltáratlan adatot tettek közzé. Elsősorban a Jászság XVI-XIX. századi történetére, néprajzára, a kutatás történetére vonatkozóan az elmúlt évtizedekben és a közelmúltban jeles monográfiák és tanulmányok születtek elsősorban Kiss József, Kocsis Gyula, Bagi Gábor, Botka János, Bánkiné Molnár Erzsébet és Langó Péter tollából.
Magam a régészet oldaláról törekedtem a jászok, a jász kultúra jobb megismerésére. Minthogy a középkori magyar kultúrának többféle eredetű rétege van, ez lehetőséget biztosított a régész számára, hogy a feltárt anyag elemzése során annak kulturális, etnikai sajátosságait meghatározhassa, s a kultúra változásai, egyes jellemzői (európaisága, archaizmusai stb.) alapján következtethessen történeti folyamatokra és azoknak a társadalomra, a kultúrára, az életmódra gyakorolt hatásaira.
A jászok régészeti emlékanyaga 1980-ig nem volt ismert. Bár folyt ásatás jász lelőhelyen, de az onnan előkerült leletanyagot az ásató régész nem tartotta jásznak, így az a továbbiakban elkerülte a kutatók figyelmét. A négyszállási I. sz. temetőben végzett ásatásaimmal kezdődött meg a középkori jászok emlékanyagának feltárása, a XIII-XVI. századi, immár magyarországi jászok kultúrájának e századokra vonatkozó tényszerű megismerése.
1980-tól 2000-ig folytattam ásatásokat Négyszálláson, Agón és Kozmadamján-szállásán. Feltárásaim egy részének eredményeit közöltem, más részük még sajnos feldolgozásra és közlésre vár. Azonban az eddigi kutatások alapján is megkísérelhető volt számomra, hogy a jászok XIII-XVI. századi kultúrájára és etnogenezisére vonatkozó eddigi tudományos eredményeket és az újonnan feltárt adatokat megkíséreljem összegezni és összefoglalni.
Munkám négy nagyobb egységet foglal magában. A jászok etnogenezisére vonatkozó ismereteinket a név feltűnésétől a Kárpát-medencébe történő beköltözésükig. A jászok társadalmának elemzését, annak változásait, feudalizálódásukat. A magyarországi jászok gazdálkodását, a régészeti és néprajzi eredmények alapján a jászok egykori nomád voltának végleges elvetését.
