1990-ben indult a Sex Action karrierje. A zenéjük igazi mocskos rock and roll a Cult az Ac/Dc és a Circus Of Power mintájára. Első bemutatkozó lemezük idejében váltak kultusz csapattá a Fekete Lyuk közönsége előtt. 1991-es első turnéjukon a Beatrice előzenekaraként országos hírnévre tettek szert, '92-től pedig már a Petőfi Csarnokot is gond nélkül bármikor megtöltötték.
1994-ben a banda Actionre változott (de a tagok Szasza, Matyi, Miksa, és Zolee maradtak) viszont a blues-os dirty rock helyett hardcore-t kezdtek játszani.
10 év kihagyás után a 2004-es Sziget Nagyszínpadán tértek visssza, rá egy évre elkészült az új album, rendszeres fellépői lettek a Wigwamnak, valamint a Petőfi Csarnokban is adtak koncertet, sőt Axl Rose új GNR-je előtt is játszhattak az Arénában.
A 2008-as év végi koncertet viszont az énekes Szasza lemondta, így ismét bizonytalanná vált a Sex Action jövője, de hosszú keresgélés után meglett Szasza utódja Vékony Sándor "Áfonya" személyében, aki a Zöld Pardonban mutatkozott be!
2010. szeptemberében megjelent a régvárt DVD klippekkel, interjúkkal, és archív koncertfelvételekkel.