Perneki Mihály szerk. - Shvoy Kálmán titkos naplója és emlékirata

Shvoy Kálmán horthysta altábornagy és politikus titkos, nem a nyilvánosság számára készült naplójának és emlékiratának közreadásával olyan történeti értéket képviselő anyagot nyújtunk át az olvasónak, amelynek forgatása hozzájárulhat az ellenforradalmi korszak történetének árnyaltabb megismeréséhez. A napló és emlékirat szerzője a jelzett időszakban fontos tisztségeket töltött be, közelről ismerte a korszak vezetőit, bizalmukat bírta. Shvoy Kálmán 1881. február 12-én született Budapesten. 1899-ben fejezte be tanulmányait a Ludovika Akadémián. Végigharcolta az első világháborút, 1918 végén érkezett vissza Szegedre. Itt először a Katonatanács vezetője volt, majd 1919 júniusától a forradalom ellen szervezkedő nemzeti hadsereg vezérkari főnöke. Gyorsan emelkedett beosztásaiban. 1922-ben Budapesten a vezérkari főnök szárnysegéde, majd 1923-tól a honvédfőparancsnok vezérkari főnöke lett. 1926-ban nevezték ki tábornokká. 1930-ban a szegedi vegyesdandár parancsnoki tisztét kapja. 1931-ben altábornagyi rangot. 1934 hozta a törést katonai pályafutásában. Az első világháborúban elesett zsidó katonák emlékművének felavatásánál mondott beszéde miatt nyugállományba helyezték. Ekkor kezdett bekapcsolódni a politikai életbe. 1935 januárjában a kormánypárt szegedi szervezetének elnökévé választották, s még ugyanebben az évben országgyűlési képviselővé. 1936-ban lett a kormánypárt Véderő Bizottságának elnöke, a kormánypárt vezetőségének tagja. Mint politikus először Gömbös híve, aztán csak Gömbös halála akadályozza meg, hogy szembeforduljon politikájával. Részt vesz Imrédy miniszterelnök megbuktatásában a kormánypárt szakadását előidéző disszidens csoport tagjaként. Ettől kezdve szembefordul mind a kormánypárttal, mind az egyre inkább előretörő „fajvédő”, jobboldali és nyilas irányzatokkal. Az 1939-es választásokon már a Kisgazdapárt jelöltjeként indul, de nem sikerül bejutnia a parlamentbe, s ettől kezdve kiterjedt politikai hajsza indul ellene. A nyilasok „közismert baloldali kapcsolatai” miatt internálják, internáltként éli át a háború utolsó hónapjait.
Az események részeseként írja le naplójában a Szegeden szervezkedő ellenforradalmat, a fővezérség létrejöttét, „bennfentesként” jellemzi a konszolidálódó ellenforradalmi rendszer vezető figuráit, a kormánypártot, az azon belüli csoportokat és egymás elleni harcukat, a horthysta rendszer igazságszolgáltatási apparátusát, de vázolja a baloldali erők mozgását, szerveződését is. Érdekesen és találóan jellemzi a korszak vezető alakjait, Horthyt, Gömböst, Darányit, Imrédyt és a többieket, hozzájárul a róluk kialakult történeti kép színesebbé válásához.
Mint vérbeli katona, természetesen élénk figyelemmel kíséri a második világháború hadszínterén folytatott küzdelmeket, különösen a keleti front eseményeit. Ezeket rögzíti, sőt térképeken is követi naplójában.
Naplója és emlékirata hozzásegíthet bennünket történelmünk e korszakának emberközelibb értékeléséhez – jóllehet figyelembe kell vennünk a szerző szubjektivitását, ahogy minden emlékirat szerzője esetében számolnunk kell ezzel.