Íme, a bestseller-szerző, Stefanie Zweig új Afrika-regénye: egy fiatal nő mély átérzéssel megírt története. Stella Afrikában töltötte kisgyermekkorát. Apja halála után Angliába került, gazdag nagyapja házába. Felnőttként visszatér Afrikába, hogy megtudja, melyik az igazi hazája. „Elkábította a táj végtelen gazdagsága, naplemente színei s az illat, mely az utolsó ítélet napjáig rabul ejti az orrot." Stellának be kell látnia, hogy számára Afrika a múltat jelenti. Ráébred arra is, hogy igenis szeret egy Angliában maradt férfit, noha már azt hitte, kapcsolatuknak vége. A történet finom szövésű, mégis drámai; szereplői elragadok, afrikai képei lebilincselők: szívmelengető világ tárul az olvasó elé. „Tisztán kirajzolódó hegyeivel, faóriásaival és folyton szafarit járó, célba sosem érő felhőivel a Felföld igazi Paradicsom volt azok számára, akik nem akarnak mást, mint örök boldogságot." Stella első pillanattól megszereti az afrikaiakat: ravaszságukat, fürgeségüket, kedvességüket és bársonyos, szemléletes, fordulatokkal teli nyelvüket. Köztük akarja világra hozni gyermekét, hogy a kicsinek olyan boldog gyermekkor juthasson osztályrészül, amilyen Európában már nem létezik. A kék szemű, érett kukorica szőkeségű Stella és barátnője, Lilly, a kikuju lány boldog gyermekkorukban olyanok voltak, mint két dikdik: oly közel álltak egymáshoz, hogy messziről, a magas fűben úgy látszott, csak egy testük van. Ám a függetlenség elnyerése óta Afrikában megváltozott az élet, és Lilly gyorsan rájön, hogy Stella még mindig a múlt képeit kutatja. Döntést hoz, s ezzel nem csupán két szívet választ el egymástól, immár örökre. Stella világába is kétségek férkőznek. Nagyapja Angliából írt leveleibe)! szeretet árad, és életre kel a londoni napok emléke. Hol van hát Stella hazája? Sok bonyodalomra van szükség, míg Stella belátja, hogy nemcsak jó humorú, tevékeny nagyapja után vágyik, hanem egy másik férfi után is, aki élete legdrágább kincsét adta, és aki Stellát sosem tudta elfelejteni...
