Féja Géza a kötet kisregényeiben és elbeszéléseiben szatírával, humorral, lírával és az öregkor bölcsességével idéz fel egy elsüllyedt világot. A történetek szereplői nagyrészt dzsentrik, polgárok, bohémek, szélhámosok, botrányhősök, képmutató feleségek és utcalányok. Féja Gézának elapadhatatlanul sok emléke van erről a világról. „Ha visszatekintek az átélt történelemre – olvashatjuk egyik vallomásában –, úgy érzem, hogy sűrű élménytömegéből alig írtam meg valamit. Néha bévül titokban elkészült dolgok törnek fel oly sebességgel, hogy öreg ujjaimmal alig bírom követni őket.” Meghökkentően sokat tud a magyar középosztályról, melynek erkölcsi és szellemi igénytelenségét, öntörvényű bomlását, eltékozolt életét, céltalan vegetálását és végelgyengülését mutatja be. Ismeri típusait és figuráit, azok magatartásformáit, öncsalásait, szerelmi viszonyait, mámorba meneküléseit; egy-egy történetbe több regényre való emberi adatot zsúfol. Ennek a gazdagságnak önmagában is nagy valóságidéző ereje van; nemcsak egy anakronisztikus világ pusztulásának belső determináltságát igazolja hitelt érdemlő természetességgel, de a kisregényeket és elbeszéléseket is érzéki teljességűvé teszi.
